Első alkalommal tartottuk meg az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 pályázati forrásból biztosított Szülőcsoportunkat.

Konzorciumi tag neve:
Búzavirág Gyermekekért Egyesület

A beszámoló által érintett tevékenység hatályos Támogatási Szerződésben szereplő megnevezése:
Szülői Klub

A megvalósult tevékenység rövid bemutatása:
A résztvevők és a foglalkozásvezető megismerkedtek egymással. A szülők néhány mondatban felvázolták nehézségeiket, ami miatt jelentkeztek a csoportba. Egyeztetésre és elfogadásra kerültek az alapvető csoportszabályok, valamint a csoport tematikája, felépítése. A résztvevők megfogalmazták elvárásaikat a csoporttal kapcsolatban.
A szülők egy olyan közösségbe kerültek, ahol a problémáik hasonlóak, ezért könnyebben megértik egymást.

A tevékenység hatásai:
Az első és második foglalkozáson a megismerkedés során a szülők megtapasztalhatták, hogy nincsenek egyedül problémáikkal. A felmerült témákat megbeszéltük, szakemberként rávilágítottam a helyzetük lehetséges megoldására.

A tevékenység helyszíne:
Várpalota Tési dombi Közösségi Terem

A tevékenység időpontja:
2019.06.28

A résztvevők száma (fő):
9

Kapcsolódó indikátor és/vagy műszaki-szakmai eredmény megnevezése és a tevékenység által teljesített eredmény:
Kapcsolódó indikátor: „A helyi közösségekben való szerepvállalásra felkészítő programokon résztvevők.”
Az első két alkalom a megismerkedésről szólt, mely megalapozta a bizalmas, bensőséges hangulatot a további foglalkozások alkalmaira is.

Kézműves Foglalkozás

Kézműves foglalkozás

Szeretettel várunk mindenkit 2019.10.11-én pénteken 17:00-19:00 között a Várpalota Tési domb Közösségi teremben az első Kézműves foglalkozáson, melyet a az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 pályázati " Humán szolgáltatások fejlesztése Várpalota térségében" forrásból biztosítunk. A részvétel ingyenes!! Ezeken a foglalkozásokon információt kaphattok a vegyszermentes…

Tovább olvasom
2019. Június 28 – Szülő Klub

2019. június 28 – Szülő klub

Első alkalommal tartottuk meg az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 pályázati forrásból biztosított Szülőcsoportunkat. A résztvevők és a foglalkozásvezető megismerkedtek egymással. A szülők néhány mondatban felvázolták nehézségeiket, ami miatt jelentkeztek a csoportba. Egyeztetésre és elfogadásra kerültek az alapvető csoportszabályok, valamint a csoport tematikája, felépítése.…

Tovább olvasom
2019. Június 27 – Gyerek Klub

2019. június 27 – Gyerek klub

Első alkalommal tartottuk meg az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 pályázati forrásból biztosított Gyerek klubbot. Tatár Ágnes foglalkozásvezető megismerkedett a gyermekekkel és a szülőkkel. A szülőkkel átbeszélték, milyen problémáik vannak a gyermekükkel, ezt követően a gyermekekkel is megismerkedett és ők is egymással. Átbeszélték a…

Tovább olvasom
Szülőcsoport 2019.06.28

Szülőcsoport 2019.06.28

Első alkalommal tartottuk meg az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 pályázati forrásból biztosított Szülőcsoportunkat. Konzorciumi tag neve: Búzavirág Gyermekekért Egyesület A beszámoló által érintett tevékenység hatályos Támogatási Szerződésben szereplő megnevezése: Szülői Klub A megvalósult tevékenység rövid bemutatása: A résztvevők és a foglalkozásvezető megismerkedtek egymással.…

Tovább olvasom
Terápiás Kutyás Bemutató

Terápiás kutyás bemutató

Szeretettel várunk mindenkit a 2019. szeptember 13-14-én megrendezésre kerülő Vár EXPO-n, ahol egyesületünk is részt vesz. 2019.09.14-én 12 órától a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület egyik terápiás kutyájával tartunk terápiás bemutatót és játékos kutyás foglalkozást. Gyertek oda hozzánk,…

Tovább olvasom
Adatvédelmi Tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató az Érintettek számára a támogatást igénylők, kedvezményezettek által végzett adatkezelésről Az adatkezelő adatai: Név: Búzavirág Gyermekekért Egyesület Székhely: 8100 Várpalota, Május 1. utca 16. Képviseletre jogosult neve: Szöllősi Eszter Adatvédelmi tisztviselő neve: A Búzavirág Gyermekekért Egyesület (a továbbiakban:…

Tovább olvasom

Sajtóközlemény

„Ragyogj Kéken” Autizmus Világnap 2019 2019. március 30 – április 2 A Búzavirág Gyermekekért Egyesület a TOP CLLD együttműködésen alapuló helyi programok tartalmi megújulásának és fejlesztésének támogatására kiírt pályázatban a 2019 évi Autizmus Világnap rendezvénysorozat programjaira nyújtott be támogatási kérelmet.…

Tovább olvasom
MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

„Ragyogj Kéken” Autizmus Világnap 2019 A Búzavirág Gyermekekért Egyesület tisztelettel meghívja Önt és szervezetét a 2019 évi Autizmus Világnap rendezvénysorozatra. Időpont: 2019. március 30 – április 2 PROGRAM: KÉK futás: Fussunk együtt az autizmussal élőkért IDŐPONT:    2019. március 30 HELYSZÍN:…

Tovább olvasom
Mindannyian MÁSOK Vagyunk!

Mindannyian MÁSOK vagyunk!

Integráció az érintett és a pedagógus szemével. Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a közösségnek, milyen sikereket értek el, miben segített a pedagógus abban, hogy az integráció sikeres legyen. 17.00 bemutatkozik az FSZK17.15 Egyesületünk fiatal, érintett tagja és tanára interaktív előadása

Tovább olvasom